Decanter bormagazin |
 |
|
|
Éppen 10 éve, 2000-ben Alkonyi László ( Borbarát Magazin) kezdeményezésére, a lap munkatársai játszották az első futball mérkőzést egy borászokból álló alkalmi csapat ellen! »
|
 |
A versenyzők nem tolakodtak a soproni versenyen, bár a szervezők szerint a 10 induló elég jó szám, főleg hogy a világbajnokságon sincsenek félszázan sem. Aki viszont indult, és végigcsinálta a versenyt, az komoly mérkőzésen esett túl. »
|
 |
Hogy a bor összehoz, embert és embert, művészeti ágakat, az élet különböző területén alkotókat, arra jó példa a pécsi Karácsony Andrea divattervező és a villányi Maul Zsolt borász barátsága, és az abból született közös munka. »
|
 |
A VYLYAN Pincészet eddig számtalan olyan kezdeményezést indított útjára, vagy támogatott, amelynek célja nem kapcsolódik szorosan a borhoz, de mégis… »
|
 |
A gazdasági válság miatt a francia borászok sajátságos lépésre szánták el magukat: házhoz mennek kóstolót tartani. »
|
 |
A Piarista Rend Magyar Tartománya által idén másodszor meghirdetett borválogatás díjazottjai augusztus 6-án vehették át a boraikat kitüntető oklevelet. »
|
 |
A Frapin család 1270, azaz 12 generáció óta készít cognacot a Château de Fontpinot kastélyban. »
|
 |
Nem egy tudományos fantasztikus film jelenetében vagyunk, és nem is emésztést elősegítő gyógyszer reklámjáról van szó. »
|
 |
Csaknem 10 év hallgatás után újra láthatunk egy filmet Giuseppe Tornatore rendezőtől, a Maléna alkotójától. »
|
 |
Néhány palack után minden nő szép, a III. Országos Borkirálynő Választáson, Tarcalon azonban olyan hölgyeket mustráltak, akik a legelső pohár előtt is elbűvölik a közönséget. »
|
 |
Szeptembertől három új borral gyarapszik a Kovács Nimród Winery portfóliója. »
|
 |
Egy újabb spanyol fekete komédia magáról az életről, azaz a pizzáról, a hamburgerről, a fagyiról, a csokiról, az alkoholról, a családról, a szexről és a szerelemről. »
|
 |
Különleges akciót kínál az egerszalóki Saliris Resort**** a kalandra, borokra és kézműves finomságokra vágyóknak. »
|
 |
A spanyolok futball világbajnoki címének megszerzésében oroszlánrésze volt Andrés Iniestának, aki azonban most más természetű sikerre vágyik. »
|
 |
Többször beszámoltunk már arról, hogy az egri Szépasszonyvölgy nem az, ami egykor volt, illetve talán mégis újra az lett: a jó borok és a felhőtlen kikapcsolódás városszéli menedéke. »
|
 |
|